Hírek
AVIVA-díj — Új kortárs képzőművészeti díj jelentős anyagi elismeréssel, az Aviva és a Műcsarnok együttműködésében
A Summa Artium eddigi legnagyobb sikereként, a Műcsarnok és az Aviva Életbiztosító együttműködésében a magyar piacon egyedülálló kortárs képzőművészeti díj született, ami a kortárs képzőművészet rangját és elismertségét hivatott emelni.
Kifejezetten a fiatal – 40 év alatti művészek elismerésére – kiemelkedően magas értékű, 5 millió forintos díjat alapított az Aviva Életbiztosító, amit azok a művészek kaphatnak, akik legalább 3 éve vannak a pályán és volt már legalább egyszer figyelemre méltó önálló kiállításuk.
Az AVIVA-díj hat jelölő kurátora várhatóan heves szakmai vita során fogja egymást meggyőzni, és kiválasztani azt az egyet, aki a jelentős összeggel járó elismerést elnyerheti. A jelölők olyan ismert művészettörténészek, gyűjtők, akik közelről látják a fiatal generációs alkotókat. A zsűri összetétele évről évre változik, az idei első alkalommal felkérést kapott Mélyi József kritikus, Sasvári Edit, a Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum munkatársa, Somlói Zsolt műgyűjtő, Készman József, a Műcsarnok munkatársa, Lázár Eszter, a Képzőművészeti Egyetem munkatársa, Szoboszlai János művészettörténész, galériás. Érdekes szakmai kihívást jelent önmagában a jelölés is, hiszen a zsűri tagjainak egymást kell meggyőzniük, mert a jelölő nem szavazhat a saját jelöltjére.
A zsűri május közepén hozza nyilvánosságra annak a hat művésznek a nevét, akik esélyessé válnak a képzőművészeti díj elnyerésére, és akiknek a műveiből kéthetes tárlat nyílik szeptember első napjaiban, a Műcsarnokban. „A Műcsarnok összes termét a kiállítás rendelkezésére bocsátjuk ezzel is jelezve, hogy mennyire örülünk és támogatjuk ezt a kezdeményezést.” – hangsúlyozza Petrányi Zsolt.
A képzőművészeti díj nyertesét a kiállítás végén hozza nyilvánosságra a zsűri. Díja 5 millió Ft. Ezzel egy időben kerül átadásra az 500 ezer forint értékű közönségdíj is, amelyet a látogatói szavazatok alapján legjobbnak ítélt művész vihet majd haza. Az AVIVA adománya a díjra 10 millió forint.
Kapcsolattartó:
Dr. Kurcz Adrienne Csejdy Réka
GWC Pénzügyi PR-kommunikáció Műcsarnok, Kommunikáció
Tel.: 70 933 9796 Tel.: 70 537 6015
Email: kurcz@goodwillcom.hu Email: rcsejdy@mucsarnok.hu
Rembrandt: Péter tagadása a Szépművészetiben az AEGON hollandiai központja támogatásával
Rembrandt egyik főműve, a Péter tagadása című alkotás áll a Szépművészeti Múzeum kamara-kiállításának középpontjában. A Géniuszok és remekművek című kiállítás-sorozatba illeszkedő tárlaton az amszterdami Rijksmuseumból érkezett bibliai tárgyú festmény mellett a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott további 13 művet láthat a nagyközönség. A „Nincs lehetetlen” — Holland Kultfeszt keretében nyíló kiállítás május végéig várja a látogatókat. A Péter tagadása című kép szállítási költségeit 10.000 euróval támogatja az AEGON hollandiai központja.
http://www.szepmuveszeti.hu/web/guest/articleview?mi_layout_id=29.30&mi_article_id=527
A CIB Bank a Radnóti Színházért
A CIB Bank Társadalmi Felelősségvállalás Alapítványán keresztül 800.000 forinttal támogatja a Radnóti Színház 2009 évi működési költségeit.
A Ludwig Múzeum kiállítására viszi a diákokat a Raiffeisen Bank
A Ludwig Múzeum tavalyi Keith Haring kiállításán már bevált receptet folytatja együttműködésével a Bank és a Múzeum. Ezúttal a Nincs Lehetetlen Holland Kultfeszt programjához kapcsolódó, Anton Corbijn Munka című kiállításának múzeumi foglalkozásaira biztosít ingyenes buszjáratot a Raiffeisen Bank általános, középiskolai diákok és egyetemi hallgatók részére 2009. május 5. és június 12. között. A buszos program magában foglalja az iskola és a múzeum közötti útvonalra az ingyenes szállítást, valamint - korosztályoknak megfelelő - kétórás játékos, interaktív múzeumi foglalkozást.
http://www.kozosen.hu/php/busszal-a-muzeumba.php
A hős és a csokoládékatona a Katona József Színházban a tibi Prémium támogatásával
Bernard Shaw színdarabjának bemutatását a tibi a legújabb termékcsaládjával, a Prémium táblákkal támogatja. Az együttműködés üzenete, hogy a kiváló minőségű tibi csokoládé termékek ugyanolyan minőségi élvezeti forrást jelentenek a fogyasztói számára, mint a Katona előadása a közönség számára. Hogy az összevetés helytálló-e, a nagyérdemű a szünetben rögtön ki is próbálhatja egy falat tálcán kínált tibi csokival.
http://katonajozsef.szinhaz.hu/index.php?id=725&cid=37341
AEGON Művészeti Díj - 2009
Április 8-án negyedik alkalommal adták át az AEGON Magyarország Zrt. 2006-ban alapított díját. A Díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő irodalmi teljesítményeket, és felhívja a közvélemény figyelmét a jelentős művekre és alkotóikra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző esztendőben újdonságként napvilágot látott, kiemelkedő szépirodalmi művéért.
A díj különlegessége, hogy ez nem egyetlen, hanem két összekapcsolódó alkotói elismerés: az irodalmi díjhoz másik is kötődik, az AEGON Művészeti Társdíj, amelyre már a díjazott író jelölhet másik magyar művészt. A nettó hárommillió forintos AEGON Művészeti Díjat az alapító társaság vezetői minden évben tavasszal adják át, a nettó kétmillió forinttal járó AEGON Művészeti Társdíjat pedig fél évvel később, ősszel.
A zsűri 2009-ben Jónás Tamásnak ítélte a díjat, Önkéntes vak című kötetéért.
https://www.online.aegon.hu/sajtoszoba/index.php?ertek=preview&prev_id=151
