A CCB Alap a Reel BIFF Kft, a Budapest International Film Festival (BIFF) filmfesztivál létrehozója és szervezője, valamint a Summa Artium együttműködésében jött létre, 2025 februárban.
A CCB célja, hogy a szabad filmművészet iránt elkötelezett magyar filmszakma, a kultúrát támogató mecénások és a közönség adományainak segítségével évente legalább egy, közvetlen állami finanszírozástól független nagyjátékfilm költségvetését megteremtse. Ezzel minden évben lehetőséget biztosít legalább egy fiatal filmkészítő számára, hogy elkészíthesse első vagy második nagyjátékfilmjét.
A támogatott filmet nyilvános pályázat útján választja ki a Döntőbizottság, amelynek elnöke Enyedi Ildikó (filmrendező), további tagjai Orsós László Jakab (forgatókönyvíró), Iványi Petra (producer), Pohárnok Gergely (operatőr) és Lichter Péter (kísérleti filmrendező, egyetemi tanár).
A CCB Alap számára felajánlott támogatásokat (adományokat) a Summa Artium Alapítvány fogadja a kizárólag a CCB Alap céljaira fenntartott, dedikált 16200010-10116199 számú bankszámláján. A közleményben kérjük tüntesse föl: Adomány a CCB Alap részére, és adja meg e-mail címét vagy telefonszámát, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot a támogatási igazolás kiállítása végett, illetve, hogy beszámolhassunk az Alap tevékenységéről. Ha kérdése van, keresse munkatársainkat a Summa Artium elérhetőségein.
A Summa Artium a CCB Alappal összefüggésben gyűjtött adományok teljes összegének 93%-át kizárólag a CCB céljára, azaz a Pályázat lebonyolítására, az azzal kapcsolatban felmerülő költségekre és a nyertesének pénzügyi támogatására fordítja.
Fontosabb határidők
● Pályázati felület indulása: 2025. március 15.
● Pályamunkák beérkezése: 2025. március 30. éjfélig.
● Eredményhirdetés: legkésőbb 2025. május 15-ig.
● BIFF hazai premier: 2026. október.
Az első pályázati felhívás letölthető a lap alján található linken. További információ, részletek a https://www.cinecollegiumbudapest.hu/ oldalon.
Név | Típus | Méret | |
Pályázati felhívás | 295 KB | » Letöltés |